Ár kérése
A SYKAM GmbH (Németország) több, mint 35 éve szereplője a kromatográfiás piacnak. A cég 1984-ben alakult, miután a cégalapító (Klaus-Dieter Meier) elhagyta korábbi munkahelyét, a BIOTRONIK-ot.
Az alapító fiai (Frank és Dirk Meier) később csatlakoztak a SYKAM-hoz, így a vállalat családi vállalkozássá vált. Kezdetben HPLC-rendszerek összetevőit - kezdve a HPLC-pumpával - tervezték fejleszteni és gyártani.
Az évek során a készülékek fejlesztése az automata mintavevőkre, detektorokra, klasszikus aminosav analizátorra és ionkromatográfra is kiterjedt.
2000-ben a cég saját tulajdonú épületbe költözött, melyet 2013-ban kibővítettek, hogy megfeleljen a folyamatosan növekvő gyártás helyigényének.
A folyadékkromatográfok mellett a SYKAM széles palettát kínál OEM konstrukcióban, vagy akár egy-egy modult is, ha valamely más gyártmányú rendszert szükséges kiegészíteni.
A SYKAM maga fejleszti készülékeit és mindent házon belül le is gyárt. Ez nagyon széles palettát jelent, kezdve az elektronikus kártyák szerelésétől / forrasztásától, a mechanikai megmunkáláson át a készülékek megépítéséig és azok gyári teszteléséig.
További részletek
A SYKAM új aminosav-analizátora a legújabb technológiát kombinálja a hagyományos módszerek
További információkSykam modulrenszerű ionkromatográf anionok és kationok meghatározására.
További információk